fogorvos valasztasa

Hogyan válasszuk ki családunk fogorvosát

A családi orvosok kiválasztása általában, és itt nem csak a háziorvosra gondolok, elég nagy gondot jelenthet, tekintettel arra, hogy az utóbbiak a legfontosabbért lesznek majd felelősek, nevezetesen az egészségünkért. Tehát, jól kell választanunk, mivel soha nem tudhatjuk, mikor lesz szakértelmükre szükségünk.

Ebben a cikkben, néhány olyan kritériumról fogok említést tenni, amely segíthet nekünk a család orvosainak kiválasztásában, nagyobb hangsúlyt fektetve a család fogorvosának kiválasztásában.

Tudom, hogy sokan nem gondoltátok volna, de a fogászat, természetesen nem a mai értelemben, már az ókortól kezdve létezik, és az orvostudomány egyik legrégebbi ágát alkotja. Visszamegyünk most, egy pillanat erejéig, az ókorba, méghozzá az ókori Egyiptomba, ahol a számos régészeti kutatás és az ott talált papirusz-tekercsek megfejtése eredményeként, elénk tárúlt számos felbecsülhetetlen kincs. Ilyenek például, a fogászati receptek, melyek leírják az egykori fogszuvasodás kezelését, gyógynövényreceptek fájdalomcsillapításra, vagy akár gyulladások kezelésére használt növényi kivonatokból összeállított gyulladáscsökkentő receptek. Sőt, úgy tűnik, más régészeti bizonyíték hiányában, hogy az első fogkrémet is itt készítették el először.

Következtetésként, elmondhatjuk, hogy a fogászat soha nem csak a gyönyörű mosolyról szólt, hanem ennek fontosságát, ezen a mosolyon túl találjuk, a fogak és a szájüreg egészségében. Az egész szájüreg, de különösen a kezeletlen fogak, súlyos egészségügyi problémákhoz vezethetnek, ugyanakkor, más problémákat is okozhatnak, mint például beszédnehézséget, és a nem megfelelő esztétika társadalmi státuszvesztéshez is vezethet.

Mindezt csak azért említettem, hogy kihangsúlyozzam a fogászat fontosságát és hogy megismerjétek ennek messzire nyúló gyökereit.

A következőkben néhány általános orvoskiválsztási-kritérium ismertetésével ragadnám meg figyelmeteket, amelyeken el kell gondolkoznunk akkor, amikor a család fogorvosát vagy bármely más orvosát válaszuk ki, mert mindannyian ugyanazt akarjuk: hogy egy rendelőbe belépve gyerekeinket és magunkat is kezelni tudjunk, sőt, talán azt is elvárnánk, hogy minden fogászati és szájüregi problémára is, megfelelő szakmai választ kapjunk. Hogyan találjunk ilyet? Hol kezdjük a keresést?

A legegyszerűbb és kézenfekvőbb mód arra, hogy ilyen helyet találjunk, ha körbekérdezzük barátainkat, közeli rokonainkat, hogy ők hol kezeltetik magukat. Aztán ott vannak a fórumok vagy a Facebook csoportok, amelyek számos információt adhatnak nekünk, de mindezek persze szubjektív vélemények. Úgy gondolom, saját magunknak is tisztában kell lennünk, a számunkra, legfontosabb kritériumokkal, és ezekre hagyatkozva kell döntést hoznunk.

Tudtad például, hogy már számtalan tanulmány van, amely kimondja, hogy a fogak szerkezeti felépítése, és nem csak, öröklődik?! Ebből a tényből kiindulva, visszatérhetünk az informacióforrásunkhoz, de ezúttal csak a közeli rokonainkra korlátozódjunk, ahhoz, hogy a megfelelő információkat összegyűjtsünk a családunk fogászati múltjáról.

Így, a múltunk problémái ismeretében, az első kritérium talán az lenne, hogy olyan fogorvosi rendelőt keressünk, amely megoldást tud nyújtani specifikus problémáinkra. Itt nem a fogszuvasodás egyszerű kezelésére gondolok, hanem a sokkal összetettebb problémákra, mint például az ínyproblémák vagy az ortodontológiai problémák.

Tehát, előszöris, meg kell ismernünk a rendelő orvosainak szakterületét, hogy biztosak legyünk abban, hogy majd a különböző problémáink tekintetében kapott szakvélemény a lehető legjobb lesz.

Egy másik fontos kritérium az lenne, hogy a kiválasztott fogorvosi rendelőben van-e gyermek fogorvos, mivel ez egy teljesen más megközelítést igényel. Mindannyian, tudjuk, mennyire fontos a szájüreg egészsége a legkorábbi életkortól kezdve, de kezelés szempontjából különösen fontos, hogy a gyerekeket türelemmel és játékosan vezessék be a szakorvosok a témába, hogy idővel majd önmagukról is gondoskodni tudjanak és főleg akarjanak.

Egy másik fontos szempont, a szakmai felkészültség és a tapasztalat. Az is fontos lehet, hogy kapcsolatot tudjunk kialakítani az orvosunkkal, hogy biztonságban és kényelembe érezzük magunkat, már amennyire ez lehetséges egy fogorvosi rendelőben.

Aztán ott van a rendelkezésre állás kérdése.

Nagyon gyakran, és valószínűleg azért, mert legtöbbünk úgy szerzünk információt, ahogy én is említettem fentebb, a nép ajka alapján, így gyakran előfordulhat az a helyzet, hogy sokan ugyanahhoz a fogorvoshoz özönlünk. Ebben az esetben, még akkor is, ha ez az orvos nagyon jó, felmerül a rendelkezésre állás kérdése. A professzionalizmus mellett fontos az, hogy az orvos rendelkezzen a szükséges idővel, kivéve a vészhelyzeteket, két, legfeljebb három héten belül időpontot kell tudjunk szerezni. Lenne még egy másik tény is, amelyet nem szabadna figyelmen kívül hagyni, nevezetesen az órarendet és azt, hogy a rendelő hol helyezkedik el lakhelyünkhöz képest. Az életünk egyre bonyolultabb, gyakran nincs időnk még a legfontosabb dolgokra sem! Ezért azt tanácsolom, hogy amennyire ez lehetséges, keressetek olyan fogorvosi rendelőt, amely közel van otthonotokhoz vagy a munkahelyetekhez, vagy netán útban van ezek felé, a gyors és könnyű hozzáférés érdekében. Ezzel maximalizálhatjuk időmanagementünket, és arra is marad talán némi időnk majd, hogy élvezzük az életet.